HTML

Győri Gyufalevelek

„Mindig jobb, ha az igazságban kételkednek, mintha a hazugságban hisznek.” (Osvát Ernő)

Fábián Gyuri a Facebookon

Nagyapa kontra politika  

2014.04.26. 18:05 Fábián György

oldfater.jpgNyilván. És egyáltalán is bizonyosan. Naná. Majd nem? Mi? Hát én is úgy vagyok vele, mint bárki, ha kérdezed. Még szép, hogy jó! Oldalamon nagyanyó, magam vagyok nagyapó. Hát nem az az igaz igaz, hogy tojok a politikára?

Azt mondja ismerős 1:

-          Na, már most el fognak mindenkit tiporni, aki nem olyan, mint ők, és ebből nem engednek, mert ez meg lett mondva. Annóban. Kockás abroszos kocsmaasztalnál.

Azt mondja ismerős 2:

-          Na, most már engednek mindenből, meg még a kezüket is hátuk mögé rejtik, saját maguk se lássák meg, és csak akkor veszik elébük, ha simogatni akarnak vele.

Azt mondja mindegyik:

-          Egyet se búsulj ám, mert nem lettél okos-okos.

Hát ezt mondhatom. Búsuljon a ló, meg az akinek nem jut közbeszerzéses betonozás. Magam részéről inkább viggadok’, mert minden úgy van jól, ahogy van.  Egy darabig. 

Mert azért, a  fene se tud már megint igazságot tenni. Csak azt lehet látni, hogy az ég az kék, a föld meg zöld. Az, akinek meg unokája van boldog. Mert hisz abban, hogy az örökké élet ezen egyetlen módon oldódik meg a hétköznapi halandó számára, és mert a kicsi minden mozdulatában, még ha a száját kissé sírásra is csavarja, ott van ő, meg a nagyanyó, meg a dédik, meg az ükök. meg mindenki, egészen visszamenőleg az első emberpártig. Vagy ember párig?  Lehet, mindkettőz kéne ragaszkodni, és ha ez sikerül, minden a helyén.

Tehát ha választani kell, mert időnként kell, hát nem kérdés még egy atommásodpercnyit sem.  Nagyapa üti a politikát. Kontrázva ez duplát ér!  És igaz, hogy még nem tudom, kinél van a piros hetes, és lehet nem csak a partit, de az ultit is kontrázni kéne.

Majd meglátom. Tillárom! De most nincs semmi más dolgom. Unokámat lájkolom.

Szólj hozzá!

Vigyázó szemetek Felcsútra vessétek!

2014.04.20. 09:37 Fábián György

footbal-hungary.jpgAz utcában találkoztam velük. Népes család. Idős szülök, sok fiatal gyerek. Sétáltak, a templomból éppen hazafelé. A feleség szólított meg: Gyurikám, el vagyok keseredve, Tibit is vittük választani. Pedig fájt a lába. Mi lesz velünk?

Hát elsőre is, remélem, Tibi gyorsan felépül. Fájós lábbal nehéz jól lépni. Másodsorban pedig minden megy tovább. Ahogy megígérték. És hát valljuk be őszintén, látva mi történt itt eddig,  van remény. Én egy kis falucskában élek.  Jó pár évtizede hozzánk kapcsolták ugyan  Győrt, de elviseljük. Szóval kicsi ez a falu, talán ha akkora lehet, mint Felcsút. Ezért is bizakodom. Ha a kormányváltók győztek volna, akkor nem hiszem, hogy épülhetne háromezres stadion Pinnyéden. Ám most van remény.  Bízhatunk benne, hogy a réten hamarosan megjelennek a munkagépek, és elkezdik az építést. Jó, focicsapatunk még nincs, de nem az a lényeg. A stadiontól megindul itt majd az ideges forgalom, meg a turizmus, meg minden. Már nevet is találtam a pinnyédi arénának. Úgy hívják, hogy Második Pancsó Stadion, vagy ha ezzel gondok lesznek, akkor Első Nemzeti Együttműködés Stadion.  A mi településünknek nagyon fontos lenne egy ilyen fejlesztés.

Persze lehet, túl merészek az álmaim, és a pinnyédi réten, vagy a Püspök Erdőben nem lehet a következő négy évben stadiont építeni, de könyörgöm ha nem mást, legalább egy parkolóházat húzzanak ide nekünk. Mert nem igazán hiszem, hogy stadion és parkolóház már szinte mindenütt épül, csak minket kellene kihagyni!

Szóval, nem kell elkeseredni!  A Világ eddig is gömbölyű volt, ezután is az lesz. És gurul tovább, tovább, és ma nincs aki megmondaná, hol áll meg… Mert úgy tűnik, egyre nagyobbakat rúgnak bele. Márpedig az élet olyan mint a focilabda, minél nagyobbat rúgnak bele, annál magasabbra száll.

Szólj hozzá!

Egy a tábor egy a zárszó

2014.04.11. 10:02 Fábián György

bolha-piac.jpgHol volt, hol sem, volt egyszer egy nagy parasznya magyar ember. Bajusza se volt, varkocsos hajfonata se, sem pediglen nem volt neki kétharmados sokasága a birkák közötti kiszámolós versengésben. No, de hiszen mégis csak boldog volt. Kérdezték is mi végre vergődik ilyen hiedelmekkel. Kérdezték, hát megfelelt rája.

Hol volt hol sem, volt egyszer a nagyapám sarkának egy egészen kis redőjében, egy kapcabetyár bolha. Az olyan kicsike volt, hogy ha felállt a sámlira, akkor ért annak az aljáig. De úgy tudott köhögni, mint senki más a bolhák nemzetségében. Csípős száját pediglen, egy idő után már nem csak a nagyapám sarka, de másik lába, a bal, és a középen, a jobb és a bal között fityegő tisztessége is becsülni kezdte. Mondogatták is egymásnak, akik hallották már köhögni, van ebben a bolhában valami. Lesz is, válaszolták mások, míg valaki két kicsike körmi közé nem csippenti, aztán nyekkent egyet rajta, és passz.

No, de nem így történt. A bolha olyan csodamódon járta a táncot, hogy egy idő után már hiedelem támadt róla, hogy ő a bolhák bolhája, a király bolha. (Kingus Megsivorus, nem keverendő össze a királykobrával, a Kingus Megmarandussal!) Igaz, ami igaz, tett is ezért. Nem önzőzött, ahogy egy féltehetséges focicsatár szokta volt a zöldellő pázsiton valami kis-nagyfalú gigászi stadionjában, ő kollektív letámadást játszott. Szivornyájával másokból kiszívott vérekből sokat osztogatott, míg magának csak éppen egy harminc percentet vett le ezekből, házi megkortyolásra, ami láthatóan tisztességes bolhasági járulék. A bolhák közül a nagyobb szájuk sokat tanultak tőle. Mondta is neki valamelyikük, hogy azt mondja, tisztelt bolhák és bolhanék!  magam és környül nézve nem is látok ennél a bolhánál alkalmatosabbat arra a célra, hogy meghódítsuk a világot. Igaz, igaz! Helyeseltek a népek és nemzetek – már ahogyan a helyi bolhakürt írta meg, és hogy mi is volt a máshonnani vélemény, hát azt nem lehetett igazán tudni, mert hogy elhúzták a függönyt. Ami ugyan nem vasból volt, de annál is tartósabb anyagból. Ködből.

Telt és múlt az idő, nagyapám nem volt egy nagyon szószátyár ember, mozdulni is csak akkor szokott, ha már nagyon kitelt a tisztesség. Olyan volt, mint egy erdő, amelyben óriás fák tövében lélegző cserjék ontják az oxigént, s míg kapnak vissza kis napfényt, hát nem barnulnak be, ám, ha felhők tartósan takarják az eget, csak fásodni kezd a tavaszuk, oszt nőni kezdenek villámgyorsan. Nagyapámat tehát két dolog tudta kihozni sodratjából. Egyik volt pedig cimbalmozó nagyanyám, másik pediglen sarka redőjében a bolha.  Nagyanyámmal könnyű volt a békesség, mert kocsmába indulva hagyta magára a konyhába, ám a bolha csak ment vele mindenhova. Jól van, gyere! Viszlek lábamon, hátamon, ahol csak akarod. Nem baj, ha köhögsz, mégis csak ez a világ rendje. Nem baj,  ha csípsz, hiszen ez a világ rendje. Azt sem bánom, hogy rokonokkal és barátokkal népesíted be a hátamat, hogy azon vágjátok fátokat. Csak azt kérem – mondta komolyan húzva össze bozontos szemfedelét nagyapám, hogy most, hogy tied az ország és a dicsértessék, ne szónokolj minden bolhák nevében, ám ha teszed is, öleljed is már magadhoz mindet. Mert mondom néked, eszed tokjánál sokkal számosabb a te néped!

Hát beértek a nagy kocsmába. Volt abban román,  cigány,  zsidó, meg oláh, meg szerb, meg osztrák, meg horvát, meg tót, meg még magyar es. Billentette kalapját, és ahogy az már szokás volt tájon-földön kért magának egy hamvadzó üvegpoharat, mélyen merítve szilvánival és Jedlik uram találmányának hozadékával, a buborékodzó vízzel. A bolha ekkoriban már kalapján élt, és fülében. Nem figyelt az emberi beszédre. Ő hallani nem akart, csak beszélni, hogy őtet hallják. Éppen szónoklatot készült tartani arról, hogy az erő nem a védőkben, hanem a falakban van, főleg jó vastag betonozásból kékcsillagos támogatásból épült falakban vagyon.

Hát nem mi történt hirtelen? Nagyapám kezében megbillent a fröccs. Löttyent a nagytermészetű Jámbortalan Kázmér gazdára. Az meg ettől az inzultustól haragra gerjedt. És fogta a kocsma minden szegletében kifeszített honi zászlót, kapta ki a tartójából, azzal sem törődve, hogy az uniós lobogó közben kirepül az ablakon, és lendítette a lobogványt, tartójával együtt kedves elem felé. Ő látta, húzta is le fejét, de olyan gyorsan, hogy kisuhant kalapjából, melynek szélin a bolhanemzetség békés menetei épen igyekeztek meghallgatni a vezért.  A zászló közelget, a vezért hízelegett.

Csattanót kívánt mondani beszéde végén, és azt mérte el: Egy a tábor, egy – na itt nézett fel a valóságba, és tudta, ő egyedül áll a kalap szegélyén, nincsen ember aki azt tartsa épeszű fejével és ott jön a megállíthatatlan. Befejezése tehát ez volt utolsó mondatának: Egy a tábor, egy a zár-szó.

Nagyapám feje felett így suhant át a kocsma történelem. Ő meg kihúzta magát. Meghívta egy vegyes gyümölcskoktélra a zárszóval vagdalózót, kibékültek. A bolhát se féltse senki, az én meséim heppiendesek javarészben. Merthogy a bolha (Kingus Megsivorus) ott maradt velük örökre a kocsmában, szépen élete nagyságában ráfeszülve a zászló rúdjára. Fess kó volt azt hiszem, eztet így mondják nálunk messzibbre élő népek. Egy festő sem csinált volna róla szebbet, még ha maga Kép-keményi Imre kéri fel az alkotásra, akkor sem. Ez bizonyság, mint az: Jesszus magyar.

Ezért volt a nagy parasznya ember boldog. Mert tudta nagyapjától, semmi sem tart örökké. Még talán maga az ököklét sem. Vagy ha igen, az meg már fess kó a templomok mennyezetin...

(Hálás szívvel emlékezve meg mindenkor P.N.L.-ról, aki feltalálta a magyar nép mesét újra.)

 

 

 

Szólj hozzá!

Ez a világ ájfon öt

2014.04.07. 19:10 Fábián György

 

humor-iphone-5-_08.jpgAz valaha volt hírös mester Megosztánky nótájának, az szívünk ben vagyol Szent Magyarország dallamára szerzette az Úrnak valahányadik sötétvelős esztendejében Kis Győri Parasznya Zoltán. Címéül adá az parnasszusz támadásnak, hogy azt mondja: Ez a világ ájfon öt

 

 

Ez a világ pantalló

Hogy ha tetszik, eladó

Dug belé a lábadat

Úgy járjad a táncokat

 

Ez a világ gatyaszél

Fú benne a hűvös szél

Hogyha fázik a hátad

Keress másik hazákat

 

Ez a világ lánggyertya

Nap fújja és árnyéka

Saját maga tüzének

Nincsen senki, ki ért meg

 

Ez a világ csak kerek

Belakják az emberek

Selymes ingük szakadtan

Lobog minden pokolban

 

Ez a világ lajbizseb

Minden francunk rajt fityeg

Belérakom hüvelykem

Magam már ki leheltem

 

Ez a világ űrhajó

Kint se jó és bent se jó

Húzzunk csóvát fényeset

Csókold meg a mart eget

 

Ez a világ ájfon öt

Csomót soha ki nem köt

Rád csukja az iccakát

Ne hald szívednek szavát

Szólj hozzá!

Meztelenül

2014.04.05. 06:32 Fábián György

putto (1).jpgNa, most ennek a feleségem nem biztos, hogy örül, de hát mondjuk ki őszintén, igaz, ami igaz, az elmúlt hetekben bizony nagyon sokszor előfordult, meztelenül járkáltam az emberek között. Nem is egyszer. Jobb ezt beismerni, mint tagadni. Egyszer úgy is előkerül egy fotó majd rólam valamelyik bulvárhíradóban. Ott állok meztelenül, de valami furcsa okból kifolyólag, a gatyámat mégsem tolom le.

Nem vagyok nudista. De a meztelenséget nem vetem meg. Sőt, bizonyos esetekben hittel vallom az LGT igazát. Van ami, annyira esztelen, hogy csakis meztelen jó. Nem tudom, a fiúk a kocsmából mire is gondoltak, mikor ezt a sort megírták, megénekelték, de azt igen,  én miként értelmeztem a dallamos üzenetet.

Szólj hozzá!