Drága Putyi! Azt írod, hogy küldtél nekem a kedvencemből, a legfinomabb svájci csokiból, a Frey márkából. Ízlik-e? Hát ízlik. Még mindig. Azért néhány dolgot ezzel az édességgel kapcsolatban tisztáznunk kell!

Megkaptam a csokit. És ámulok rajta, hogy az ára pont annyi, mint akkor volt, amikor 1978-ban először jöttél haza, és ugyan ezt hoztad. Te Putyi! Szólj ezeknek a svájci csoki papír nyomdászoknak, hogy baj van! Valamit félrenyomtak, vagy megálltak a fejlődésben! Jó lenne jó példát keresni, mondjuk a kalandozó magyarok irányában. Mert! Európa gazdasági példája, Magyarország. Ez köztudott a művelt világban. És Európában is.

Márpedig nálunk nem csak a csoki, a tej, a kenyér, banki költség, csekkadó, és a többi ára megy felfelé a gázár kompenzálásának jótékony hatására, mutatva, fejlődünk, de képzeld még az eurót is mi egyedül tudjuk olyan magas vételi árra feltornászni, hogy a világon keringő úgynevezett forró, avagy magyarosan, „rafinánt” tőke is szemet vetett a jegybankunk manőverére. Jó lenne, ha abban az elmaradt, ez az árakon is látszik, konzervatív gazdasági politikát folytató alpesi országban is észrevennék, változik a világ.

Putyikám! Képzeld! Matolcsy úrnak sikerült elérni, hogy az euró, amelynek egy darabjához ezelőtt négy évvel 265 forintért jutottunk hozzá, a mai napon már 312 forintért volt kapható! És el is mondták, hogy ez jó, és lám, lám milyen erős itt minden, minden grafikon felfelé törekszik.

Persze vannak fanyalgók, akik szerint egy ekkora árfolyam emelkedés taszítja igazán a mélybe a devizahiteleseket – nekem is van svájcifrankosom, mert azt hála a jó égnek nem vette el a kormány, hogy megvédje. Azt itt hagyták nekem. Csak a magánnyugdíjamat vitte el az a szimpatikus Gabriella.  Szóval van hitelem, márpedig akinek hitele van, az ugye elfogadott ember. Mert akinek nincs hitele, az egy senkiházi, azzal nem áll szóba az úri közönség. Ilyen formán a mi országunk nagyon is komilfo, hiszen annyi hitelünk van, hogy állítólag bekerülünk a Guinness Book-ba.

De hogy visszakanyarodjak a csomaghoz. Finom volt. Bár kétséget kizáróan harminc éves csokit küldtél, ugyanaz a desing, ugyan az a csomagolás, ugyan az az ár. Ugyan az a minőség! Hát ti nem akartok fejlődésnek indulni? Harcot kell hirdetni a csoki árak, a féloldalas tehenek, a ferde pályán közlekedő sífelvonók ellen! Nem vezet az jóra ha nincs meg a megosztott ország. Nyolcszáz éve békében élni egymással és a világgal! Ki halott már ilyet?

Kéne nektek már egy jó miniszterelnök. De nem ám, olyan, amit ti csináltok, hogy felváltva a kormánytagok? A csodát! Egy, de az legalább négy évig!  Meg egy jó jegybank elnök!

Ha tényleg komolyan gondoljátok, hogy fejlődni akartok, szívesen lízingeljük őket! Ráadásnak adunk szóvivőket, közvéleményalakító közvélemény kutatókat, és egy komplett rezsicsökkentési ötletkönyvet. De- és ezt meg kell értenetek - elkérjük a magyar un-ortodoxia árát! Pont amennyit ér! Mondjuk egy tábla svájci csoki? De Frey legyen!