Kedves Putyi! Itt minden rendben. A tavasz megérkezett. Ez serkentőleg hat mindenkire. Sajnálatos módon azokra is, akiknek a fejében a d betűhöz nem a demokrácia, hanem a dudva szó kapcsolódik hozzá a közélet teszteken. Hogy ettől jól érzem-e magam? A legkevésbé sem. Persze gyomlálni csak így lehet, szavakkal. Ja, hogy mi is történt? Elmesélem.

Győrben, nagyon példamutató módon, még az előző polgármester kitalálta, hogy a politikai kampányok idején vagy háromszáz szürke háromoldalú vastáblát helyez el az utcákon. Azért, hogy arra ragaszkodjanak ki a plakátok. Remekül működik a dolog, mert a vadhajtások, az ízléstelen, mindenhova felnyalt szórólapok ideje remélhetően lejárt. Kampány végén aztán a Köztisztasági Vállalat dolgozói, azt hiszem, hm, most már nem lehet így hívni őket, elviszik a táblákat, magasnyomású drótkefével letisztítják, glédába rakják, és passz. Kész. Szóval ez remek dolog.

Az is, hogy a pártok képviselői megegyeztek, hogy egymás plakátjait nem tépik, nem ragasztják felül, és nem bántják. Tisztelve a D betűs szót, a Demokráciát, az egyenlő esélyek elvét ezen a területen – ha már más, „mediális” részen erről ugye nem igazán esik szó.

Nézzünk szembe őszintén a tényekkel. Kinek van esélye egy hónapos plakátkampányra? Kiknek van plakátolni képes segítő hálózata? Mondom. Összefogás 2014, FIDESZ, Jobbik.

Mivel általában az úgynevezett a/3-as plakátokat használjuk, ezekből egy szürke lapra 4 darab fér el. Vagyis nyugodtan megfér egymással a három nagy plakátoló, és még az aktuális kampányrendezvényekre is marad. Arról nem is beszélve, hogy ezeknek a kis plakátszigeteknek 3 oldala van.

Képzeld Putyi! Az első héten szinte Svájcban éreztem magam. Nem ragasztottunk egymásra, sőt felragasztottuk egymás plakátját, ha azt lemosta az eső.

De megjött a tavasz. A d, mint közéleti dudva betű-szó kombináció sajnálatos módon kirügyezett némelyek fejében, és elővillantak a jobbikos igazi arcok.

Jaj, nehogy azt gondold, hogy azokról a fiatalokról van szó, akik indulnak e párt színeiben a választáson. Ugyan. Az általuk irányított plakátolókról inkább. Mindent befedtek saját magukkal. Nem nézték ki volt ott, narancssárga, piros, kék, kinek a hirdetése van a táblán, keményen rájuk ragasztották a maguk plakátjait.  

És most ott virít az ő igazi arcuk. Nem törődnek senkivel, semmivel, a demokráciát a legkisebb területen, az utcai plakátfronton sem tartják be.

Most őszintén ezek után mit várhatnánk tőlük a Parlamentben? Ott mivel tapasztanák le a máshonnan jövő hangokat?

Persze lehet, ezek a plakátok csak túlkapások, és rövidesen cseng majd a telefonom:

- Halló? Maga az az izé gyufagyári levélgyáros Fábián? Mer, megbántuk, hogy lekenytük enyvvel az összes többi pártot. Ha van plakátja, visszanyaljuk a táblákra. Ja és bocsánat, amiért ilyenek voltunk.

Putyi! Ha ez megtörténne…. Az lenne az igazi tavasz.