Pofám szakad. Leginkább lefelé. No de ez azért természetes annál, aki arra adja a fejét, hogy arcot csináljanak belőle. Plakát arcot. Nincs kis arcom, de azért azt látom, a fideszes jelölteké jóval nagyobb. Lehet, őket ezért nehezebb szakítani.
Éjfélkor kondult a városháza toronyórája. Te jó ég, ez ilyenkor is kongat? Tudta ezt valaki? Én már tudom. Barátommal ott álltunk a Baross út elején, kezünkben plakátok és ragasztók garmada. Nulla óra nulla perckor indult a „Ki rakja ki előbb” plakát akció. Jelentem a belvárosban nyertem. Vagyis azt hittem nyertem. Később derült ki, nem az lesz a nyertes, aki elsőként ragasztódik fel a szürke vaslemezekre, hanem az, aki ott is ragad. Tévedés azt hinni ehhez jó enyv kell. Ugyan, ehhez az kell, ne kaparják le onnan szorgos kezek az ilyenkor, kampányidőszakban kötelező nárcizmus hozadékát. Olyan szorgos kezek, amelyek izmos vállakban, tartós nyakban, és azon ülő fejben végződnek. Hogy a fejben mi van, ki-ki eldöntheti. Valaminek bizonyára lennie kell, hiszen egy plakát letépéséhez valamiféle agyi tevékenységre tudományosan bizonyított, hogy szükség van.
Szóval itt-ott szakadt a pofám. Hol cafatokban, hol egy az egyben. Ismerősök aggódtak. Jaj, mi lesz? Miért nem tépik a többieket? Miért csak engem? Nyugtatom őket. Semmi vész. Mást is tépnek, és bármilyen hihetetlen, a nagyobb pártok aktivistái nem bántják a másik plakátját. Kezet nyújtottunk erre. Jó, jelképes kezet, de mégis. Egyébként tudható, a plakátok maguktól is a mélybe zuhannak, lekopnak esőtől, széltől is. Vagy mert rossz a ragasztó, amit használtak az éjjeli kezek. (Én már nappal is plakátolok. Klassz élmény.) Tehát nem kell mindig valaki gonoszt sejteni az egyik nap még bíztatóan vigyorgó fejek helyén tátongó űrt látva.
Én segíteni is próbálok. Újvárosban vélhetően, hogy tutira tapadjon vastagon ragasztózták be a Fidesz plakátját. A ragacs lehúzta. Mentem, néztem, gondoltam visszateszem a helyére. Mégis csak adjak már egyenlő esélyt a választásokon nekik. Hát nem? Ennyit egy fer küzdelem megér, bár akadnak ismerőseim, akik szerint április 6. után nem lesz sportszerűségi díjak osztása. Én mégis hiszek benne. Szóval, nyomom a szintetikus szuperragasztót a keményre szikkadt narancssárga „Az ország jobban lelkesít” plakátra, hogy a földről újra a helyére kerüljön. Aztán támasztom teljes súlyommal a lemeznek, maradjon rajta. Kedves nénike csoszog arra. Bólogat. Kicsit motyog, de értem amit mond: - Támasztja a Fideszt? Jól teszi, sok ilyen lelkes aktivistára van szükségük, ha nyerni akarnak.
Éppen tiltakoznék, húznám ki magam, hogy én éppen hogy a másik jelölt, nézze, hiszen hasonlítok itt erre a másik plakátpofára…addigra már nincs ott.
Mindegy, megvárom, míg felragad újra helyére a konkurencia. Talán ha majd visszafelé jön a boltból a néni, átszámolja, ott mennyit költött,megnéz majd minket, aztán végre meglátja a különbséget.
