Ok. Tudom. Politikusoknak, és jelölteknek, kötelező lenne, hogy elmenjenek néha csoportterápiára. De a legtöbb sajnos csak titokban jár. Hát fogtam magam és nyíltan, felvállalva önmagam, elmentem. Beszarás volt.

A csoportterápia lényege nem az, hogy van egy jó dilidoki, aki megmondja, mi a bajod, vagy azon hogyan léphetsz túl valami frankó kis gyógyszerrel. Egy fenét! A csoportos terápia lényege, hogy a többiek segítenek rajtad. Mert észre sem veszed és kiderül mindenkiről, hogy ott van benne az, amire másoknak, és ezáltal magának is szüksége van. A többiek a kulcs a te problémádra. Csak figyelj rájuk, csak hallgasd meg őket, ne tegyél úgy, mintha mindent mindenről tudnál.

A terápiát végig sírtam és végig nevettem. És még az sem zavart, hogy a mondatok között ezerszer hallott szőkenős viccek és graffitik bugyogtak elő.

A jó csoporthoz szerencse is szükségeltetik. Fortuna bőkezű volt velem. Olyan társaságba keveredtem, akiknek emberi nagysága és művészi tehetsége megkérdőjelezhetetlen. Velük együtt lenni mámorító és andalító. Elgondolkodtató, megindító. Ott ültem a terápián, és hol keményen markoltam a székem, hol már-már felpattantam levetve minden gátlást és ugráltam velük együtt, vagy megtapsoltam azt, aki kinyitotta a kabátját és pőrén mutatta meg magát alatta. Persze csak képletesen, mert ez nem egy olyan szexuál-terápiás csoport volt. Annak ellenére, hogy a testiséget nem tudtuk elkerülni. De csak finoman, mint a 16-os karikás filmekben a kacér lányok és a félmeztelen izmos pasik.

Szóval a csoport remekül működött. Isteni, hogy minden tagnak hallottam a saját hangját. Láttam a saját mozdulatait. Megértettem őket, átéreztem a sorsukat, jól szórakoztam a meséiken, az igaz hazugságaikon, a valóságtól való félelmeiken. És öleltem őket magamhoz még akkor is, mikor már bezárták a csoportterápiás terem ajtaját.

A csoport-terápiáknak van egy menetrendje. Hívhatjuk ez librettónak, szövegkönyvnek. Fontos és szükséges dolog. Le a kalappal érte azoknak, akik ezt létrehozták. Ám a csoportterápia lelkei a doki, akik hívhatnék rendezőnek, és a szereplők, a tagok, akiket színészként kellene talán megjelölni, hiszen játsszák a saját és a mi életünk.

Győrben, a Kisfaludy teremben  minden összeállt. A Csoportterápia mjuzikelkamedi egyszerre volt remekbe szabott színházi élmény, önmagunkat segítő terápia, jutalomjátéka hat kiváló színésznek. Plusz méltó bemutatkozó győri rendezése egy fiatal tehetségnek. És még: Példája annak, hogy lehet friss magyar zenés darabokat írni. De mindezeket hagyjuk a csodába. A lényeg. Hazahoztam ezt az élményt. Bennem maradt mint jancsiszög a cipőtalpban. Rájöttem, a csoportterápia kicsit fáj, de igenis segít.

Aki egyedül viaskodik, sehova nem jut el. Csak együtt mehetünk előre.

Szóval, aki teheti, menjen, vegyen jegyet erre az előadásra. Ha megteszi, szerintem találkozunk, mert ezt a darabot sem elég egyszer megnézni!

És tessék itt vannak azok, akiktől emlékezetes volt az este. Köszönöm nekik!

A NAGYBETŰS SZÍNÉSZEK: Kiss Tünde, Nagy Balázs, Járai Máté, Mózes Anita, Fejszés Attila, Kokas Piroska és a rendező Simon Kornél. A csapat, akikhez nagyon megéri csoportterápiás jegyet váltani. Megérik a pénzüket!