Na most az van, hogy hamarosan választ a magyar. Nincs kétségem jól.  Feltéve ha tudja, mi a különbség! Ha valahonnan képes lesz tájékozódni, ha kilát a kásahegy alól, melyet a propagandagépezet rá önt.

Itt ez a kampány időszak, amikor ugye az ellenzék a neki juttatott morzsákból és médiahiányában saját eszközeivel próbálkozik. Míg a kormánypárt a CÖF(azt hiszem a rövidítés megfejtése Civilnek Öltöztetett Fidesz-propaganda) és a közmédia teljes segítségével próbál üzenetet eljuttatni a szavazóhoz. Hát normális demokráciákban ez nem ilyen arányos, de nálunk, a saját magunkkal határos országban megszokott.

 Ne legyen hát túl nagy elvárással az, aki azt gondolja, hogy mondjuk, egy éttermet kibérelhet ellenzéki beszélgetésre. Nem szélső jobbosra, nem szélső balosra, hanem olyanra, amelyikben Kéri Lászlót kérdezgetik arról, milyen is volt, amikor még ő taníthatta azokat, akik ma kioktatják az egész országot?

Azért megy a jelölt. Leül. Beszélget. Szimpatikus a hely gazdája. A nagysága is pont megfelelő. A vezetőnek és éttermének is. És minden rendben is lenne, csak egy a bökkenő.

-         Aztán ezt a beszélgetést zártkörűre csinálnák?

-         Miért tennénk? Az a cél, minél többen jöjjenek.

-         Huha. Akkor meghirdetnék, meg ilyesmi?

-         Hát az már csak úgy szokott lenni.

-         Újságban, meg ilyen szóró-micsodákon.

-         Azokon is. Igen.

-         Hát akkor inkább nem. Nincs harag?

-         Miért lenne?

-         Ugye megértenek. Nem kell nekem, hogy rám szálljanak.

-         Ugyan! Megtaláljuk majd a helyünk. – nyeli le a keserű pirulát a Parlamentbe készülő, majd hogy szépítse a dolgot és némi pátoszos jövőképpel, pozitív üzenettel zárja a kínossá váló beszélgetést, kér egy menüt, és búcsúzásnál az étterem vezető fülébe súgja: - A választásokon magáért is nyerünk. Hogy annak adja oda az éttermét Április 6. után akinek csak akarja. Mert piszok unalmas, hogy itt és most még mindent a messziről is erős szagú hagymás rostélyos félelem igazgat.